Dialogue - Hungarian

Hide

Vocabulary

Hide
megállóhely stop, station
lakott inhabited
(valami) tiszteletére in honor of sy/sg
gyűjtemény collection
stratégia strategy
falu village
-paradicsom a paradise for sth

Lesson Notes

Hide

Cultural Insights

I. István magyar király


 

Esztergomban koronázták meg Magyarország első királyát, I. (Szent) Istvánt 1000-ben, egyes források szerint 1001-ben. Sok intézkedés fűződik a nevéhez, apjával, Gézával ketten alakították Magyarországot keresztény országgá, munkájuk nyomán a kereszténység gyorsan terjedt a korábbi pogány fejedelemségben. Még megkoronázása előtt belharcokat vívott rokona, Koppány ellen, aki ellenezte a keresztény öröklési rendszer bevezetését, és a régi törzsi szokásjog alapján nagyobb hatalmat akart magának. Ezek harcok megkoronázása után is folytatódtak, többek között saját nagybátyját is le kellett győznie. Hatalma megszilárdítása után alapvetően békére törekedett külpolitikájában. Reformokat vezetett be a törvénykezésben, templomokat építtetett, püspökségeket alapított. 1038-ban hal meg, fiú leszármazott nélkül, 1083-ban avatják szentté.

 

Saint Stephen I of Hungary


 

The first Hungarian king, Stephen I, was crowned in Esztergom in 1000, or 1001 according to other sources. There are many measures connected to his name and along with his father Géza they made Hungary a Christian country; due to their efforts, Christianity spread quickly in the pagan principality. Before his enthronement he had to fight an internal war against one of his relatives, Koppány, who refused to adapt to the Christian system of inheritance and wanted more power based on the earlier pagan system. These wars did not stop after the coronation; among others he had to defeat his uncle too. After his reign was cemented, he strove for peace in his foreign policy. He reformed laws, built temples, and established dioceses. He died in 1038 without a male progeny and was canonized in 1083.

 

Lesson Transcript

Hide
A Dunakanyar
A Duna folyásiránya a Dunakanyarnál, azaz Esztergom és Budapest között, nyugat-keletiről észak-délire változik. Ez Magyarország egyik legszebb tája, kulturális és természeti értékekben is rendkívül gazdag.
A Dunakanyar mentén az első megállóhely Esztergom, ez a város már a 10. századtól kezdve lakott. Az Árpád-korban Magyarország fővárosa. A Szent István téren áll a Főszékesegyház épülete, vagy közismertebb nevén az Esztergomi bazilika. Ez Magyarország legmagasabb épülete, legnagyobb egyházi épülete és Európa negyedik legnagyobb bazilikája. Az épület, amely jelenlegi formájában 1869 óta áll, klasszicista stílusban épült. Felszentelésének tiszteletére írta Liszt Ferenc az Esztergomi misét.
Esztergom másik meghatározó épülete a Prímási palota. A neoreneszánsz stílusú palota második emeletén találjuk a Keresztény Múzeumot, amely Magyarország leggazdagabb egyházi gyűjteménye.
A város életében nagy változást hozott a Mária Valéria híd újjáépítése 2001-ben. Mivel itt a Duna határfolyó, így a hídon átsétálva már Szlovákiában találjuk magunkat.
Budapest felé tovább haladva a következő város Visegrád. Sokáig királyi székhely, fontosságát csak a török hódoltság alatt veszíti el. A várhegy tetején található Fellegvár igazi régészeti kincs, sokáig itt őrizték a magyar koronaékszereket. A vár is a török hódoltság alatt válik szinte használhatatlanná a sok pusztítás miatt.
A városban találkozik időről időre a Visegrádi Együttműködés négy tagországa, Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország. A találkozókon regionális kérdésekről, stratégiáról van szó, alapja az 1355-ös Károly Róbert magyar király szervezte hasonló találkozó. 1991-ben indult újra a szervezet.
Szentendrét is érdemes meglátogatnia annak, aki még nem telt be korábban a barokk városokkal. A kisváros művészközpont, sok galériát találunk itt, és természetesen templomokat, múzeumokat is.
A Dunakanyar mentén számtalan kis falu fekszik, rengeteg látnivalóval. Ez itt Magyarország legtöbb kulturális emlékét felsoroltató régiója, természeti szépségekben sem szűkölködik, igazi turistaparadicsom.